Afrika sok országban nem biztosítottak a tanulás feltételei a gyerekek számára. Ezért, 2020 februárjában nagyobb volumenű projektek közé volt sorolható az új tantermek építése, mely azóta a “Bianka wing” nevet viseli.

Elsőre nem tűnik nagy dolognak: négy fal, ajtó, ablakok, minimális műszaki igények, fűtés nem szükséges, hűtés megfizethetetlen, szigetelés nincs, a burkolat a létező legegyszerűbb. Mégis ez a projekt amelyben leginkább éreztünk a közvetlen támogatói jelenlét fontosságát.

Afrika sok országban, így Tanzániában is, alig biztosítottak a tanulás feltételei a gyerekek számára.  A politikai akarat mellett a megvalósítás legnagyobb akadálya a forráshiány. Állandó bázisunkon, a namangai Green Eden Iskolában nehezen feldolgozható állapotokkal szembesültünk. Helyhiány, zsúfoltság mindenütt. Voltak olyan osztályok ahol négyen ültek a kétszemélyes padokban. Szívszorító látvány volt és pontosan láttuk, hogy külső támogatás nélkül esély sincs a bővítésre. Éppen ezért az AHN vezetőjeként kezdetben saját pénzből, később pedig nagyvonalú támogatóink segítségével (külön köszönet Csillának) sikerült bővíteni az iskolát.

Sosem gondoltam volna, hogy saját fizikai munkám is számított….de végül támogatóinkkal összefogva, három hét alatt megépítettük az új szárnyat, ahol jelenleg is két új tanteremben, nyugodt körülmények között tanulhatnak a diákok. Az iskola vezetői hálájuk jeléül, „Bianka Wing” névre keresztelték az új szárnyat. Kevés, ennél nagyobb elismerést kaptam életemben.